Köszönjük feliratkozását!

Hamarosan megkapja heti webáruházas tippjeit.

A webáruházban történő vásárlás manapság már elengedhetetlen része lett a mindennapi életünknek. Míg korábban volt időnk betérni egy üzletbe és válogatni a termékek közül, ez ma már a múlté, hiszen felgyorsultak a folyamatok, kevesebb idő áll rendelkezésünkre és kényelmesebb is pár kattintással az internetről megrendelni a keresett cipőt vagy ruhát. Ezért is fontos, hogy ne hanyagoljuk el a webáruházunk főoldalát, mert a látogató “ide tér be” hozzánk.

21 tipp a hatékony főoldalért

A látogatók legnagyobb része a főoldalra érkezik először. Így ennek az oldalnak kell meggyőznie a látogatót, hogy jó helyen jár, és erre mindössze néhány másodperce van. Nem mellesleg az ott látottak nagyban befolyásolják majd webáruházunkról alkotott véleményüket, hiszen ez lesz az az oldal, amiről „első benyomásuk” lesz.

E-kereskedelmi körökben gyakran használt fogalom a visszafordulási arány (angolul: bounce rate, szokták visszapattanási rátának is hívni). Ez alatt, azoknak a látogatóknak a százalékos arányát értjük, akik az adott oldalról (jelen esetben kezdőoldalról) való kilépés előtt csak az adott oldalt nézték meg. Tehát röviden: megérkezik hozzánk, és anélkül, hogy bárhová kattintana már távozik is tovább.

A rátának van egy természetes mértéke, ami még elfogadható (ezt a felhasználók viselkedési szokásai befolyásolják). Viszont, ha ez a szám 30 százaléknál nagyobb, akkor valószínűleg valami nincs rendben az oldallal. A visszapattanási rátáról és annak megelőzéséről már mi is írtunk korábbi cikkünkben.

Ebben a cikkünkben hasznos tippek kíséretében kitérünk arra, hogy egy webáruház milyen kötelező és lehetséges elemeket alkalmazhat, amivel optimalizálhatja főoldalát.

1. Fő menüsor, fejléc- és kategória menü

A főoldal célja elindítani a látogatókat a vásárlási folyamatban, azaz utat kell nyitnunk az oldalunkra érkezőknek, hogy továbblépjenek a belső oldalakra is. Ugyanakkor már itt érdemes feltüntetni termékeket is, hogy pontosan mivel is foglalkozik oldalunk és ezáltal ösztönözni őket arra, hogy a látogatóból vásárló váljon.

A kategóriákat horizontálisan a képernyő tetején vagy vertikálisan a bal oldalán helyezzük el, mivel a felhasználók ezekre a helyekre pillantanak az oldalra érkezésnél. Tapasztalatok alapján a főkategóriák száma lehetőleg ne legyen több mint 10, mert a látogatók egy idő után feladják a keresést és továbbállnak, illetve esztétikailag is ront a konverzión.

Fő menüsor, fejléc- és kategória menü

www.zoldpolc.hu

2. Kereső

A webáruházban a keresőnek fontos szerepe van, mivel az oldalra érkező látogatónak feltett szándékában áll megtalálni az általa meghatározott terméket. Éppen ezért célszerű a fejlécben elhelyezni.

Az automatikus szókiegészítés, a terméknévben és alkategóriákban való keresés is erősen ajánlott, mivel jelentősen megkönnyíti a vásárlók dolgát, mikor hosszabb szavakra, több szóból álló terméknévre, vagy idegen kifejezésekre, nevekre keresnek.

Kereső

www.blitzwolf.shop

3. Látványvonal feletti elemek


A Nielsen Norman Group kutatása szerint a webet használók idejük 80 százalékát olyan információk nézésével töltik, amik a látványvonal (görgetés nélkül látható terület) felett helyezkednek el.

Ezért a navigációs elemek mindig legyenek láthatóak görgetés nélkül. Továbbá mindig mutassunk egy vagy több kiemelt ajánlatot, ami ugyancsak a látványvonal fölött helyezkedik el.

Látványvonal feletti elemek

www.smartkit.hu

4. Kínálat bemutatása


A főoldalon feltüntetett termékeknek és kategóriáknak kiemelt szerepük van. A Baymard kutatása szerint a vizsgálatban résztvevő vásárlók negyede mikor megérkezett a főoldalra legörgetett az oldalon, majd vissza, abból a célból, hogy a webáruház termékskáláját gyorsan felmérje.

Ezért kiemelkedően fontos, hogy képekkel illusztráljuk a kínálatunkat, mert sok vásárló, ha a főoldalon nem látja a keresett terméktípust, akkor abból azt a következtetést vonja le, hogy webáruházunkban az nem is kapható, és így gyorsan tovább is áll.

Azonban a kevesebb néha több. Nem célszerű az egész termékpalettát megjeleníteni, mert a vásárló egy idő után a sok görgetést megunhatja és kiléphet anélkül, hogy akár megnézte volna, hogy hol is szerepel a keresett termék.

Emellett az is fontos, hogy jelzés szinten az összes kategóriáról képet adjunk, mert így elkerülhetjük, hogy a vevők tévesen ítéljék meg a termékválasztékot. Ezt megtehetjük úgy, hogy alkategorizálunk és lenyíló kategóriamenüt használunk képekkel illusztrálva.

Kínálat bemutatása

www.sussvelem.com

Lenyíló kategória:

Lenyíló kategória

www.petsprint.net

5. Vásárlók kedvencei, a top termékek


A látogatóknak rögtön megakad a szeme a top termékeken, hiszen “ha mások is ezt vásárolták, akkor nekem miért ne lenne jó?”, gondolják sokan. Hatékony vásárlást ösztönző eszköz, mivel növeli a bizalmat és érezteti, hogy amit ennyi ember vásárolt, az biztos, hogy jó termék.

Az emberek - ha még nem is vallják be teljes mértékig önmaguknak sem - hallgatnak mások véleményére, fórumokat olvasnak és ezt követően döntenek egy termék sorsáról, hogy bekerül-e a kosárba vagy sem. Ez általában a termék első vásárlása előtt történik meg.

Top termékek

www.brightme.eu

6. Személyre szabott ajánlatok

Ide sorolható az intelligens termékajánlás, ami a látogatói szokásokat felismerve ajánl termékeket számunkra vagyis “kitalálja a gondolatainkat”.

A rendszer érzékeli, hogy a látogató már korábban járt az oldalon és a modulban kínál egy számára kedvező terméket. Ha rá is kattint a modulban lévő termékre, akkor még nagyobb az esély, hogy vásárlással végződik a folyamat.

Minél több látogató érkezik az oldalra, annál hatékonyabban működik ez a funkció. Érdemes A/B tesztelést végezni hasonló modulokkal, mint pl. a kiemelt termékek modul.

Személyre szabott ajánlatok

www.anditaska.hu

7. Új és akciós termékek


A nézelődő, de ugyanúgy a meglévő vásárlói kör is szívesen veszi szemügyre, ha valami új vagy akciós. Célszerű létrehozni egy külön szekciót akciós és új termékeinknek.

Valljuk be őszintén, szeretünk valamit olcsóbban és új termékként beszerezni, hiszen mindenkiben pozitív benyomásként könyvelődik el, hogy ma milyen jó napja volt, hogy ennyi pénzért megvehette. 

Ezzel szemben az állandó akció és a konkurenciát lenyomó alacsony árak azt eredményezhetik, hogy a vásárlók csak akkor érkeznek oldalunkra, ha éppen a kedvükre való termék akciós, egyébként a környékünkre sem néznek. Az ilyen vásárló nem lesz hűséges és nem is tér vissza.

Akciós termékek

Legújabb termékek

www.brwbutorhaz.hu

8. Márka és gyártó elhelyezése

Ha termékkörünk megkívánja, hogy a gyártókat is emeljük ki egy meghatározott formában (logó), akkor célszerű a banner alatt beilleszteni és hivatkozást készíteni rá, hogy kattintható legyen. Sokan konkrét gyártóra keresnek rá és hajlamosak csak azt megvenni, amin szerepel is ez a jel.

Márka és gyártó elhelyezése

www.gpshop.hu

9. Ingyenes házhozszállítás

Az ingyenes házhozszállítás az egyik legerősebb vásárlásösztönző. A világ egyik vezető csomagküldő vállalata, a UPS tanulmánya szerint a vásárlók 58 százaléka adott hozzá csak azért valamit még a kosarához, hogy jogosulttá váljon az ingyenes szállításra. Továbbá 83 százalékuk hajlandó várni további két napot a szállításra, ha az ingyenes.

Ezért, ha ingyenes házhozszállítást biztosítunk (még ha csak egy bizonyos rendelésérték felett is), ne habozzuk ezt közé tenni már a főoldalon, jó látható helyen. Amit könnyen észrevesznek a látogatók az a banner és a fejléc.

Optimálisabb a fejlécben elhelyezni szöveges menüpontban a legfontosabb információkat a szállítás feltételeiről és menetéről.

Ugyanakkor, ha a banneren tesszük közzé, akkor ügyeljünk arra, hogy a kattintást követően egy általunk preferált aloldalra jusson a vásárló, ezzel is ösztönözve arra, hogyha eléri a minimum értéket, ingyen juthat hozzá a termékhez.

A banner ne csak díszítőelemként szolgáljon, legyen célja. Ha felajánlunk egy 20.000 Ft feletti ingyenes szállítást, akkor készítsünk rá egy hivatkozást, ami egy olyan aloldalra vezet, ahol ez a minimum érték akár már egy termék vásárlásával is elérhető.

Szorosan ide kapcsolódik a fizetési módok feltüntetése szintén szöveges menüpont formájában vagy a láblécben logóval elhelyezve. Ez megkönnyíti az ügyfélszolgálati munkatárs munkáját is, hiszen nem érkeznek hozzá ilyen kérdések.

Ingyenes házhozszállítás

www.levendulagyerekcipo.hu

10. Visszaküldési feltételek

Ez az opció termékkörtől is nagyban függ, hiszen pl. egy ruha, műszaki cikk esetén fontos ismérv, hogy mennyi nap áll rendelkezésre és milyen feltételekkel (a törvény is rendelkezik erről). Más kérdés, mi van abban az esetben, ha egy termék egyedi?

Minden információt részletesen és kiemelve helyezzünk el akár egy képen, akár egy szöveges menüpontban, hogy ezáltal is biztosítsuk leendő vásárlónkat, hogy mi készen állunk ennek teljesítésére. Sokat dob a latba, ha mindezt ingyen tesszük (felmérve, hogy mennyire jár ez számunkra plusz kiadással).

Tapasztalatok alapján elmondható, hogy ha megfelelően kommunikálunk, megelőzhetjük a kellemetlen helyzeteket.

Visszaküldési információ
Visszaküldési feltételek

fashion7.hu

11. Súgó és ügyfélszolgálat

A vásárlóknak elengedhetetlen információ, hogy ha kérdésük merülne fel vagy csak bizonytalanok, akkor kihez is fordulhatnak.

Célszerű a fejlécben elhelyezni egy ügyfélszolgálati telefonszámot vagy biztosítsunk egy chat-es elérhetőséget arra az esetre, ha valamiért mégsem lennénk elérhetőek. Ezáltal a lehetőséget megadjuk arra, hogy ha kérdés merülne fel, hívjon vagy írjon nekünk.

Ha ezen felül még szeretnénk trendik és kiemelkedőek lenni az e-kereskedelmi világban, akkor használjuk ki a messenger chat plugint és az abban rejlő lehetőségeket. Ehhez már beállíthatunk egy chatbotot is, ami automatizálja a válaszadás egyes lépéseit, ezzel nyerve időt és energiát a webáruházat kezelő számára.

Súgó és ügyfélszolgálat

www.konyha.eu

Messenger chat:

Messenger Chat

Messenger Chat

www.phikozmetikum.hu

12. Intelligens popupok

Manapság elterjedt az intelligens popupok használata. Míg korábban idegesítőnek és zavarónak hatott, ha egy ablak felugrott elénk, ma már egy remek marketing eszközzé vált. Lehet szabályozni is, hogy mikor, kinek, hányszor és milyen üzenet jelenjen meg.

A popupok körében a legelterjedtebb megoldás az úgynevezett kilépési popup (vagy exit-intent popup). Ennek lényege, hogy csak akkor ugrik fel az üzenetünk, amikor a látogató vásárlás (és feliratkozás) nélkül próbálja meg elhagyni az oldalt, ezáltal nem akadályozza a látogatókat a böngészésben.

Amikor a látogató az oldalunkon böngészik, és a kurzor elhagyja a böngészősávot, csak akkor ugrik fel egy ablak, amiben például egy ingyenesen letölthető anyag fog szerepelni.

Erre a legjobb megoldás az OptiMonk használata, ahol egyénekre szabva is elkészíthetjük a megfelelő kampányunkat, buzdítva a látogatókat a vásárlásra.

Intelligens popup

www.zoldvital.hu

13. Feliratkozó mező

A feliratkozó mező egy újabb opció arra, hogy elkötelezettségre biztassuk potenciális vevőinket.

Nagy valószínűséggel, aki először látogatja meg az oldalt, nem fog egyből vásárolni nálunk. Mindenesetre, ha felhívjuk a figyelmét a feliratkozó mezőnkre, azzal felkeltethetjük az érdeklődését. Itt a tanulmányokat és letölthető termékeket emelném ki, amit mi is elkészíthetünk vagy elkészíttethetünk a témában jártas szakértővel.

Azzal, hogy egy ilyen anyagot adunk a kezébe, el tudjuk őt terelni az elköteleződés irányába, viszont arra is van esély, hogy lehet csak fél év múlva fog vásárolni nálunk. Ezért lehetőségünk szerint, ha van egy érdekes hírlevél sorozatunk vagy tanulmányunk, ajánljunk fel a feliratkozásért cserébe, később ez a ráfordított energia meghozhatja gyümölcsét.

Ha már a listánkon szerepel, nyert ügyünk van, csak meg kell győznünk, hogy megérte minket választani. Korábbi cikkünkben és Vevőmágnes hírlevelünkben részletesen ki is fejtjük, hogyan lehetséges mindez.

Feliratkozó mező

www.ayma.hu

14. Dinamikus banner

Látványos és szép designt ad főoldalunknak, emellett sokat segít abban, hogy kiemelt ajánlatainkat, főbb termékeinket vagy akár termékkínálatunkat hangsúlyosan kommunikáljuk.

Viszont a kevesebb néha több. Ha túl sok információ szerepel rajta vagy túl nagy, az elvonhatja a látogató figyelmét az oldalra érkezése céljától, ami reményeink szerint a vásárlás.

Felhasználás szempontjából is kerülendő a túl nagy banner, mert az emberek nagy része nem görget lejjebb ezt követően.

A banner akkor éri el a célját, ha vezet is valahova. Nem elég, hogy esztétikus és beleillik a környezetbe, konvertáló szerepe is van. Helyezzünk rá hivatkozást akár egy kategória, akár egy termékoldalra vonatkozóan.

Dinamikus banner

Dinamikus banner

www.eldoradosyrup.com

15. Főoldali képek törvénye

A kezdőoldali képeket a látogató úgy fogja értelmezni, hogy az azokon látott tárgyak a webáruházban kaphatók. Azaz, mikor rákattint egy képre, akkor arra számít, hogy egy olyan oldalra jut, ahol a látott eszközöket megveheti. Ha ez nem így történik, akkor azzal csak a potenciális vásárló frusztráltsága nő, és nem a vásárlási kedve.

Ezért figyeljünk oda arra, hogy a főoldalon megjelenített fotók linkjei mindig egy olyan termék- vagy kategóriaoldalra vezessenek, ahol a képeken szereplő tételek megvásárolhatók.

Legnépszerűbb kategóriák

16. Közösségi ikonok


Fontos, hogy már a főoldalon jelezzük vásárlóinknak, hogy jelen vagyunk a közösségi oldalakon is. Meg kell adnunk az esélyt arra, hogyha akarnak, már most követőinké válhatnak, így később nagyobb eséllyel térhetnek vissza oldalunkra.

Ugyanakkor ezeknek az ikonoknak nem kell annyira szem előtt lennie, mert csak egy finom lökést akarunk adni a közösségi médiáink irányába, és nem egy erőteljes lökést.

Ezalatt azt értjük, hogy nem szeretnénk, ha a vásárló miközben követőnké válik, egyben el is navigálna oldalunkról (mert mondjuk, látja, hogy kapott egy fontos üzenetet Facebook-on).

Kulcsfontosságú szerepe van a Facebook rajongók doboznak is, mert a közösségépítés ma már elengedhetetlen.

A lábléc pont megfelelő ezeknek a feltüntetésére, de ahogy az alábbi példában is látszik, akár a jobb oldali sávban is elhelyezhetjük őket widgetek formájában.

Közösségi ikonok

www.mbkandallo.hu

17. Helyfelismerés, térkép elhelyezése

Ha rendelkezünk fizikai üzlettel is, célszerű beazonosítás szempontjából egy térképet is elhelyezni a főoldalon, ezáltal növelve a bizalmat.

Igyekezzünk pontos helyet megadni a térképen és kedves gesztus, ha segítjük pár információval az oda látogatóinkat (pl. parkolás). Ez akkor igazán fontos, ha személyes átvételi opciót is felajánlunk.

Helyfelismerés

Térkép elhelyezése

www.bulkshop.hu

18. Adekvát színhasználat és színkombinációk

Ha üzletünk egy jól beazonosítható célcsoportnak szól, a webáruházunk színe tükrözze is azt. Például a nyugati kultúrában a férfiak a hidegebb színeket (kék), a nők a melegebb színeket kedvelik (sárga). De a differenciálás nem csak nemek szerint lehetséges, történhet életkor, társadalmi osztály, kultúra vagy aktuális trendek alapján is.

A helyes kombinációk megválasztása hangsúlyt adhatnak fontos pontoknak. Vannak kombinációk, melyeket érdemes kerülni. Például a piros és zöld szín kombinációját kerüljük, mert a színvakoknak problémát jelentenek.

Viszont ha egyedi, felismerhető, összetéveszthetetlen webáruház tulajdonosává szeretnénk válni, érdemes szakembert fogadni, egyedi designt készíteni.

Adekvát színhasználat és színkombinációk

indigostyle.hu

19. Nap terméke modul

Ösztönző hatása van, ha egy terméket kiemelünk és a főoldalunk egyik központi szereplőjévé tesszük.

Javasolt olyan terméket választani, ami népszerű vagy pont az ellenkezője, azaz kevesen keresik.

Ezáltal megadjuk az esélyt arra, hogy több megrendelés is érkezzen rá. A nap terméke a hét minden napján változhat, de lehet állandó is, ugyanakkor érdemes hetente módosítani.

Nap terméke modul

www.artizanshop.hu

20. Kicker image

Nevezhetjük kis bannernak is. Esztétikailag és funkcionalitásban is nagy szerepe van, ha használjuk. Szintén, mint a banner esetén megadjuk a képeket hozzá, majd illesztünk rá egy hivatkozást. Ösztönző, hatékony, látogatóbarát eszközről beszélünk.

Kicker image

doggiestyle.hu

21. Cookie sáv

Nem kifejezetten a főoldal része, azonban mégis. A látogató számára olyan információkat tartalmaz, ami a törvényi előírások megfeleléséhez elengedhetetlen.

Lehet részletes:

Cookie sáv

www.katusbody.hu

És kevésbé részletes is:

Egyszerű cookie sáv

www.yamamotonutrition.hu

+1 Videó

Izgalmas lehet a látogató számára egy videó is, ami bemutatja a termékeinket vagy szolgáltatásunkat. Lehet az saját készítésű vagy a gyártótól beszerzett anyag:

Videók

shop.sneakerbox.hu

Röviden összefoglalva az itt leírtakat, amikor a látogató a főoldalra érkezik, még nem sok mindent tudunk róla. Így ennél az oldalnál kell a legtöbb kompromisszumot megkötnünk, hogy ki tudjuk szolgálni a vásárlók igényeit.

Minden látogatónak, de legfőképpen a céltudatos vevőknek világos kategóriákat és jól kiemelt keresőt kell nyújtanunk. A nézelődők figyelmét az akciós, a visszatérő látogatókét az új termékek fogják felkelteni. A megoldást keresőknek pedig termékskálánkat és legfontosabb termékeinket már itt be kell tudnunk mutatni.

Mindezt úgy kell megtennünk, hogy főoldalunk ne tűnjön kaotikusnak, jól átlátható és szépen megtervezett legyen. A kezdőoldalunk kialakításával és használhatóságával kapcsolatos problémák miatt látogatóink könnyen elmehetnek (növelve vele visszafordulási arányunkat).

Ezért nem szabad túlzsúfolnunk ezt az oldalt. Ha mindent itt akarunk kommunikálni, akkor azzal pont az ellentétes hatást érjük el, azaz a látogatók az információk áradatán egyszerűen átsiklanak.
Ne feledjük, a főoldal célja, hogy elindítsa a látogatót a webáruház belső oldalai felé.

Legyünk rugalmasak! Ha van egy remek kezdőoldalunk, még ne elégedjünk meg vele. Keressük a hibáit, fejlesszük, és figyeljünk az új trendekre, hogy vásárlóink szemében webáruházunk mindig megőrizze frissességét.

 

Ha az az érzése támadt, hogy ez az információ mennyiség nem volt elég, még többre vágyik, érdekli a dinamikusan fejlődő e-kereskedelmi világ, iratkozzon fel hírlevelünkre és aknázza ki az e-kereskedelemben rejlő lehetőségeket.

#
LaciM
Gratulálok a cikkhez. Csak így tovább! :) Ez igazából több is, mint 19 tipp.
#
Szávai Norbert
Köszönöm.
Nem csak tökéletes összeállítás, de hiánypótló is. Ugyanakkor közérthető!

THX ;)

ui: osztom boldog boldogtalannal! ;)
Hasznos információk várjuk a többit is
#
Simon Zoltán
"Ugyanakkor az is biztos, hogy nem véletlenül ilyen a kezdőoldal."

Egészen véletlenül is lehet ilyen a kezdőoldal, nagyon nagyon sokan hasraütésszerűe n rakják össze a kezdőlapot, mondjuk úgy, ahogy a főnök kitalálja, A/B teszt nélkül, ami vagy hoz eredményt, vagy nem.
Igen, sokan biztosan hasraütésszerűe n, de egy olyan sikeres márkából, mint a Bonobos, azért több tervszerűséget nézünk ki. Egyébként azóta már megváltozott a kezdőoldal, még inkább mobileszköz-barátabb lett.
#
Simon Zoltán
Kedves Norbert, a Bonobos biztosan sokat költ arra, hogy esztétikus legyen az oldala, de az Ön által írt jelen cikk ajánlásaival még köszönőviszonyb an sincs. A főmenü elrejtve, a termékkategóriá k a látványvonal alatt, alig észrevehtő ikonokkal, vevőszolgálat elérhetősége valahol lent az oldal alján és még sorolhatnám. Ráadásul, amikor betöltötte az oldalt, azt hittem kifejezetten mobil verziót böngészek és kerestem, hol lehet asztali változatra váltani.
Ez igaz, én nem is mondom, hogy a Bonobos jól csinálja, amit csinál, de a cikk írásakor még legalább annak a tippnek megfelelt, amihez példaként hoztam fel.

A mostani oldal egyértelműen mobileszközökre lett optimalizálva úgy, hogy gyakorlatilag klasszikus asztali nézet tényleg nincs, így nem is lehet elvárni, hogy betartsa a cikkben leírt tanácsokat, mert azok még az asztali nézetből indultak ki.

Szerintem az az ideális, ha van egy desktop-on jól mutató, és a fenti tippeknek többnyire megfelelő kezdőoldalunk, ami ugyanakkor reszponzívan viselkedik. Azaz alkalmazkodik a képernyőmérethe z. Sajnos,minél kisebb lesz a képernyőméret, annál kevésbé tud majd megfelelni a fenti elvárásoknak.
Nagyon sok értéket kapok itt. Köszönöm szépen! Marketinges alkalmazottként is sokat peofitálok ezekből az írásokból. Időnként újraolvasom a régi cikkeket is. Csak így tovább!
Köszönjük a dicsérő szavakat Tamás! :)
#
JUHÁSZ ÉVA
Tiszteletem !

Olvastam itt egy két kommentet és azt kell mondjam , igen elgondolkodtam azon , hogy sok ilyen weboldal jött, és jön létre minden olyan biznisz,, vagy hogy is fogalmazzak,, ? ,, reklám kampány, sport , áruházak , bemutatók , és még sorolhatnám , hiszen a skála szinte végtelen ,, azért itt a hálón,, csak van egy olyan véglegesített, összetett megálló ,, ahova minden összefut,, vagy egy helyen csatlakoznak azokkal, akik használják kiszolgálják , ezeket a webes oldalakat blogokat vezető vagy hirdető eladó embereket !
Nekem ezzel kapcsolatban csak az lenne a kérdésem ;

,,ezért iratkoztam fel,,

Mivel globális a hálózat ez nem is kérdés hanem tény !

Hogyan fogják tudni kezelni , és kézben tartani azokat az embereket , akik itt nap mint nap , kiszolgálják az a temérdek megszámlálhatat lan egyént ??
Úgy hogy egészség károsodást ne szenvedjenek semmilyen módon !?
Ezen gondolkodom most már jó néhány hónapja .....gondolom lesznek olyan emberek akik erre is tudják a választ és a megoldás kulcs is a kezükben van !
Ez érdekelne , és nagyon jó lenne , ha megválaszolnána k valamelyik blogon vagy hangot is adnának , hiszen ha jobban bele gondolunk azért kicsit sem elhanyagolható ez mint tény és adat !
Előre is köszönöm a választ !

Tisztelettel; Egy minden napos Internetes látogató !
Sok hasznos info volt a cikkben, igyekszünk átültetni a gyakorlatba is őket!
Köszönjük. Sok sikert a megvalósításhoz !
Kérjük írd be a képen látható kódot
Biztonsági kód Új kódot kérek
Szeretnék e-mail értesítést kapni az új hozzászólásokról!
Ha szeretnél további webáruházas tippeket, iratkozz fel heti értesítőnkre!
Van már webáruházad?