A magyar sajtóban oly sokat hallhatunk csődről, kudarcokról, válságról és egyéb negatív dolgokról - viszont igen kevés szó esik a pozitívumokról, és a magyar cégek által elért sikerekről. Pedig bátran elmondhatjuk, hogy van belőlük bőven, és jó pár közülük nemzetközi szinten is sikeres és elismert.

Kis Ervin Egon szavait idézve: „... kijelenthetjük, az e-kereskedelem az elmúlt tíz évben olyan területe volt a gazdaságnak, ahol kis tőkével, nagy szorgalommal, kitartással és tehetséggel bárkinek esélye volt rá, hogy piacvezetővé váljon!".

siker.jpg

Mi most összegyűjtöttük a 21. század általunk legsikeresebbnek tartott magyar e-kereskedőit - és mint láthatjuk, nem mindegyikük a „hagyományos" e-kereskedelmi modellben érte el a sikereit...

1. Netpincer.hu

logo_netpincer.jpgMiről szól?

A Netpincér egy világszerte egyedülálló internetes ételrendelési oldal, amely a házhoz szállító éttermek kínálatát fogja össze.




Elért eredmények

A Netpincér.hu 1999. márciusában indult, és olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a második évtől kezdve évről-évre megduplázta a forgalmát. 2008-ban 2 milliárd forintnak megfelelő forgalmat közvetített partnerei felé, a rendszeren keresztül leadott rendelések száma pedig meghaladta az egymilliót. Az oldal elnyerte az Év Internetes Kereskedője díjat 2008-ban és az Év Leginnovatívabb Kereskedője díjat 2009-ben.

A Netpincér.hu nem állt meg a határoknál sem: a hazai online vállalkozások, illetve általában a kis- és közepes vállalatok nagy részét megelőzve már 2004-ben megkezdte a NetPincér regionális kiterjesztését, és jelenleg 9 országban üzemelteti az ételrendelési gyűjtőportálját.

Honnan indult?

A Netpincérről bátran lehet mondani, hogy startupként indult, egy pár lelkes műszakis és közgázos kollégiumista ötletéből nőtte ki magát. Perger Péter és Csontos Zoltán a 90-es évek végén egy népszerű internetes vállalkozást szeretett volna indítani: "Közgazdászként ki akartuk próbálni a tankönyvet, így üzleti tervet készítettünk. Azért terveztünk internetalapú vállalkozást, mert volt net a szobánkban. A legelején kezdtük: a kész üzleti tervhez kivitelezőt kerestünk, aztán meglett az első öt ügyfél is, akikkel 1999. március tizenkilencedikén elindult a Netpincér" - emlékszik vissza a kezdetekre a Netpincér két alapítója és ügyvezetője. (Forrás: http://www.vallalkozoinegyed.hu/20081031/internetes_kereskedelem_-_hazhoz_megy_az_etterem )

Kezdetben gyakorlatilag kollégiumokban hirdették a szolgáltatásukat. Sőt ezekre a kollégiumi igényekre adtak megoldást, hiszen a nyilvános telefonról nagyon macerás volt rendelni. A teljes kezdeti tőke nem volt több, mint 500 ezer Forint - tehát gyakorlatilag a semmiből jött létre. Igazi internetes sikertörténet!

Az üzleti modell

A Netpincér.hu a közvetítői üzleti modell egyik tipikus példája, mely nem értékesít közvetlenül, csak közvetít. A szolgáltatás a közvetített rendelések után jutalékot számít fel az éttermek felé, így a vevő számára ingyenes, csak a szállító fizet.

2. Bookline.hu

logo_bookline.jpgMiről szól?

A Bookline.hu Magyarország vezető könyváruháza, mely mostanra már számos egyéb termékkörrel is bővítette termékpalettáját.


Elért eredmények

A Bookline.hu árbevétele 2009-ben közel 4 milliárd forint volt, ebből 3,7 milliárd származott a belföldi értékesítésből, és körülbelül 270 millió forint a külföldi értékesítésből.

A Bookline.hu története során már háromszor nyerte el Az Év internetes kereskedője díjat, utoljára 2010-ben.


Honnan indult?

A történet 2001-ben kezdődött, amikor Márffy György internetes könyvkereskedést hozott létre. A Bookline.hu online antikváriumként indult, 2006-ra az ország legnagyobb online könyváruháza lett.

A Bookline.hu nem az első internetes könyváruház volt, számos egyéb - jelenleg is meglévő - könyváruház megelőzte időben. Viszont az átgondolt ár- és marketing stratégiának köszönhetően igen dinamikusan tudott növekedni.

A forgalom dinamikusan nőtt (2005-ben még csak 600 millió, 2006-ban már 1,5 milliárd forint volt), miközben a tulajdonosi szerkezet és a cégforma folyamatosan változott egészen a vállalat 2006. augusztusi tőzsdei bevezetéséig.

Az üzleti modell

A Bookline.hu a kereskedői modell tipikus példája - aki a széles termékválasztékkal, vevőbarát szolgáltatásokkal és alacsony árakkal tört be a piacra, és ezzel operál a mai napig is.

3. Vatera.hu

logo_vatera.jpgMiről szól?

A Vatera.hu Magyarország vezető internetes aukciós piactere, ahol cégek és magánszemélyek egyaránt feltölthetik az általuk eladni kívánt termékeket.






Elért eredmények

A Vatera 2009-ben több mint 17,5 milliárd forint átmenő forgalmat, egymilliárd forint feletti nettó árbevételt és több mint 79 millió forint adózott eredményt realizált. A portálon 2010-ben átlagosan havonta 850 ezer licit futott, amiből több mint 330 ezer sikeres eladás született.

A Vatera.hu mára 1,348 millió felhasználóval és 1,537 millió termékkel a hazai e-kereskedelem meghatározó szereplőjévé vált; már minden 8. magyar regisztrált a Vaterán. A kilencedik leglátogatottabb magyar portál, ismertsége nyolcvanegy százalékos a magyar internetezők körében. (Forrás: http://www.fogyasztok.hu/cikk/20101112/tiz-eves-a-vatera)

2008 szeptemberében a Vatera.hu Kft.-t európai leányvállalalatán (MIH Allegro B.V.) keresztül felvásárolta a dél-afrikai Nasperes médiavállalat.

A Vatera.hu 2006-ban és 2007-ben is elnyerte Az Év Internetes Kereskedője díjat.


Honnan indult?

Az egykoron garázscégként indult Vatera.hu-t 2000 végén alapították magyar magánszemélyek, úttörőként ezen a piacon - ami egy igazán merész vállalkozás volt.

Az oldal 2001-ben még alig 11 millió forint átmenő forgalmat bonyolított - amit nehezített az akkoriban szűkös internet-ellátottság, és az internetes kereskedelmet övező általános bizalmatlanság.

Ennek ellenére a Vatera gyorsan növekedett, ami köszönhető az aktív marketingnek - a Vatera a kezdetek óta a nyereség jelentős részét mindig visszaforgatja marketingtevékenységre, ami segít a magas növekedési ráta fenntartásában.

2006-ra az oldal forgalma megközelítette az ötmilliárd forintot, és majdnem megduplázta forgalmát az előző évhez képest. 2007 májusában a vatera volt a negyedik legnépszerűbb keresési kulcsszó Magyarországon. (Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Vatera.hu)

Az üzleti modell

A Vatera a piactér-építési modell tipikus példája. A bevétele elsősorban a rajta átmenő tranzakciók utáni jutalékokból származik, de 2009 áprilisától bevezették a termékfeltöltési díjat, vagyis a termék belistázások után is fizetni kell.

 

Ennek hatására a termékszám 2 000 000-ról május 1-jére 600 000-re csökkent. Néhány hónap után a termékszám újra emelkedni kezdett, 2009 őszére több, mint 900 000 termék lett ismét található a Vatera.hu kínálatában.

4. Edigital.hu

logo_edigital.jpgMiről szól?

Az Edigital.hu Magyarország vezető internetes műszaki webáruháza, aki a számítástechnikától kezdve a háztartási gépeken keresztül a digitális fényképezőgépekig gyakorlatilag mindenféle terméket árul.







Elért eredmények

Az Extreme Digital 2009-es árbevétele meghaladta a 8 milliárd forintot - amivel ma piacvezető az internetes műszaki áruházak versenyében. A műszaki webáruházak piacán 35 százalékos piaci részesedéssel bír, s a teljes magyar internetes kereskedelemnek is előkelő hányadát, 15 százalékát adja. (Forrás: http://www.sg.hu/cikkek/57749/dijat_kapott_az_extreme_digital_vezetoje)

Ügyvezető igazgatója, a most alig 30 éves Várkonyi Balázs 2007-ben elnyerte az Ernst & Young "Entrepreneur Of The Year" ("Az év üzletembere") díjat "A Merész újító" kategóriában.

Idén, 2010-ben az az Extreme Digital kilépett a nemzetközi piacra is, elindították első külföldi webáruházukat a szlovák felhasználók felé, a www.edigital.sk címen.

Honnan indult?

Az Extreme Digitalt Várkonyi Balázs üzlettársával, Kelemen Gyulával alapította 2001-ben, teljes egészében önerőből. Várkonyi ekkor mindössze 21 éves volt. A vállalat kezdetben kizárólag digitális fényképezőgépek online értékesítésével foglalkozott, majd egyre szélesebb választékot kínált, így úttörő szerepet vállalt a hazai internetes vásárlás elterjesztésében.

A vállalat rekordsebességgel bővült, és ahogy Várkonyi Balázs fogalmazott az Ernst & Young „Az év üzletembere" 2007-es díjátadó ünnepségén: „Az Extreme Digital története és ez a díj bizonyítja, hogy kreativitással, sok munkával, kitartással és a lehető legmagasabb színvonal elérésével bármi megvalósítható."

Ügyfelei változó igényeire reagálva az Extreme Digital gyorsan bővült: 2004 és 2007 között hat szaküzletet nyitott Budapesten és vidéken, éves árbevételét 1,7 milliárd forintról mintegy 7 milliárd forintra növelte. Ez a fantasztikus organikus növekedés példa nélküli a hazai online, sőt a teljes műszakicikk-kereskedelemben.

Az üzleti modell

A edigital.hu a kereskedői modell egyik legsikeresebb példája. A cég Várkonyi által kidolgozott üzleti stratégiája a kezdetek óta változatlan. A cég az intenzív forgalom fenntartásának érdekében kis fedezettel és alacsony árréssel dolgozik. Versenytársaival ellentétben nem egy-egy kedvező ajánlattal próbál a konkurencia fölé kerekedni, hanem folyamatos piacfigyeléssel igyekszik minden termékcsoportban alacsonyan tartani az árakat.

5. Netrisk.hu

logo_netrisk.jpgMiről szól?

A Netrisk.hu egy független online biztosítási alkusz portál, mely elsősorban nem-életbiztosítási termékeket - így kötelező gépjármű felelősségbiztosítást, CASCO-t, lakás és utasbiztosítást közvetít.


Elért eredmények

A Netrisk.hu a kezdetek óta piacvezető a területén, jelenleg 770.000 regisztrált felhasználóval rendelkezik, és 2009-ben 1,4 mrd Ft (5 millió euró) árbevételt ért el.

2010. június legvégén az Enterprise Investors, Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb magántőke- és kockázati tőkealap-kezelője A 23 millió euró (6,4 milliárd Ft) értékű kivásárlási tranzakció az eddigi legnagyobb, amely a hazai online kiskereskedelmi szegmensben megvalósult. a tulajdonosok azért döntöttek az eladás mellett, mert a céget, bár az amúgy is jelentős hasznot termel és komoly potenciál van benne, rendkívül jó áron lehetett eladni. (Forrás: http://www.digibiz.hu/a-netrisk.hu-megeri-a-penzet/20100702)


Honnan indult?

A Netrisk a tevékenységét 1994-ben családi vállalkozásként kezdte, és 2001-ben elsőként jelent meg az interneten olyan weboldalként, mely online árösszehasonlító és biztosítási alkuszi szolgáltatásokat végez.

A cég ügyvezetője a kezdetek óta Haraszti Zsolt, aki egészen 2005-ig magánszemélyként volt résztulajdonosa a cégnek. A lehetőség viszont vonzónak bizonyult mind stratégiai befektetők széles köre - online médiavállalatok, biztosítók, pénzügyi közvetítők - mind pedig tapasztalt vezetői csapatot, erős piaci pozíciót és kiemelkedő növekedési lehetőségeket kereső pénzügyi befektetők számára.

A vállalkozás tulajdonosi szerkezetében 2005-ben történt az első komolyabb változás, ekkor szerzett a cégben jelentős befolyást az MKB Euroleasing csoport, valamint Haraszti Zsolt és Haraszti József tulajdonolta Double H Invest Kft. Majd 2010-ben történt a magyar internetes cégek körében korábban példátlan méretű felvásárlás az Enterprise Investors részéről.

Az üzleti modell

A Netrisk.hu a közvetítői modell egyik legszebb és legsikeresebb magyarországi példája - mely az általa közvetített biztosítási termékek után kap közvetítői jutalékot.

6. Ha többet szeretnél...

strategia_doboz_1.jpg Amennyiben bővebben szeretnél olvasni az e-kereskedelmi üzleti modellekről, és magáról a stratégiáról, akkor javasoljuk a Kis Ervin Egon által írt Stratégiai Kódex-et, mely a Webáruház Túlélőcsomag részeként vehető meg:

http://www.webaruhaztulelocsomag.hu/










Ami pedig a példákat illeti: erre a cikkre ennyi futotta, de ha lesz rá igény akkor legközelebb igyekszünk még több weboldalt bemutatni (kérlek, kommentben jelezd, ha érdekel a dolog)!

Reméljük, hogy sikerült némi motivációval szolgálni - úgyhogy munkára fel! :)

#
Jánosi István
2010-11-28 08:10
Az említett sikertörténetek valóban nagyon szépek, csak épp túlságosan egyediek, és nem hiszem, hogy "reprodukálhatóa k".

Talán szivesebben látnék olyan történeteket, melyek a "mi szintünk" - azaz egy átlagos KKV szinten is elérhető.
#
2010-11-29 17:25
Az internet nem feltétlenül arról szól, hogy reprodukálni kell a korábbi megoldásokat. Persze a CTRL+C is lehet üzleti modell, ám az egészben éppen az a szép, hogy egyedileg bármikor bármerre alakíthatóak a folyamatok.
Legyen egy terved, legyen hozzá célod, határozd meg, hogy mit és hogyan akarsz csinálni, majd indulj el az úton. Pár lépés megtétele után majd meglátod, hogy jó-e az irány, vagy módosítani kell-e rajta.
A fent említett cégek is hasonlóan indultak...
#
2010-11-30 11:26
Ha szabad, akkor íme egy tipp: ebiz.blog.hu/.../...
#
2010-12-02 12:05
...de jó, hogy nem én ajánlottam... :) Pedig megtettem volna, bár még a sikersztori odébb van, de ahogy elnézem a karácsonyi forgalmat, még lehet belőle valami. ;)
Kérjük írja be a képen látható kódot
Biztonsági kód Új kódot kérek
Szeretnék e-mail értesítést kapni az új hozzászólásokról!