Webshop üzemeltetés

Szállítási módok Magyarországon

8 perc olvasási idő

Az online vásárlás sosem volt olyan népszerű, mint 2020-ban és 2021-ben. A pandémia okozta korlátozások és boltbezárások következményeképp minden az online térbe költözött és nagyobb szerepet kaptak a webáruházak, ebből adódóan pedig a futárszolgálatok és a házhozszállítás is. 

A kiszállításnál, mint szolgáltatásnál a kényelem mellett döntő szerepet játszik a gyorsaság is. Előnybe kerülnek azok a webshopok, ahol a kézbesítési idő a legrövidebb, hiszen a fogyasztó azonnal akarja az árut, amihez nekünk e-kereskedőként alkalmazkodnunk kell, ha versenyben szeretnénk maradni. 

Egy webshopban történő vásárlás során döntő szerepe van a felkínált szállítási módoknak és díjaknak. Ezt szerencsére egyre többen ismerik fel, ennek eredményeképpen ma már a webáruházak többségében legalább 3 átvételi mód közül választhatnak a vásárlók.

Cikkünkben szeretnénk egy általános képet adni az elérhető legnépszerűbb hazai szállítási módokról, azok előnyeiről és hátrányairól.

Kezdjük a sort a legnépszerűbb szállítási móddal.

Házhozszállítás

A házhozszállítás a legkényelmesebb átvételi mód a vásárlók számára, hiszen gyakorlatilag bármilyen magyarországi és akár külföldi címmel rendelkező pontra is el tudjuk juttatni a csomagunkat.

Ehhez szerződhetünk számos futárcéggel (a teljesség igénye nélkül): 

  • Magyar Posta (MPL), 
  • DHL, 
  • FedEx, 
  • GLS, 
  • Sprinter, 
  • FürgeFutár, 
  • DPD, 
  • Express One, 
  • G4S, 
  • Mixpakk, 
  • FámaFutár, 
  • Complexpress.

Ugyanakkor a házhozszállítás egyik hátránya, hogy ha a termék ára alacsony, akkor a szállítási díj gyakorlatilag le is fedi  azt az árkülönbözetet, amely általában megvan az online és az offline rendelt termékek között.
Emiatt az árérzékeny vevők könnyen választhatják az offline vásárlást, vagy nézhetnek más alternatíva után.

Ráadásul gondolnunk kell azokra a vásárlókra is, akik nem tudnak otthonukban vagy munkahelyükön futárt fogadni, ugyanis sokszor okozhat gondot, hogy a futár érkezésének pontos idejét illetően sem áll elég információ a vásárló rendelkezésére, hiába kapunk értesítést a várható érkezési időről.

A fentiek kiküszöbölése érdekében próbáld ki a Shoprenter Go szolgáltatásunkat, amellyel egyszerűen, felesleges adminisztráció nélkül biztosíthatsz a piaci árnál kedvezőbb díjazású szállítási módot vásárlóidnak.

Ettől függetlenül a házhoz szállítás továbbra is egy közkedvelt szállítási módszer, a statisztika alapján a hazai webáruházak 83 százalékánál választhatunk futáros kézbesítést.

Viszont nem elégedhetünk meg csak ezzel az egy opcióval, mindenképp javasolt alternatív megoldást is felajánlani vevőinknek.

Személyes átvétel üzletben

Ha van offline üzlethelyiségünk, nagyon adja magát a személyes átvétel lehetősége. Ennek egyik nagy előnye, hogy sem a vásárlónak (persze az idején kívül), sem nekünk nem kerül plusz költségbe.

Emellett nem is gondolnánk, de ez egy remek lehetőség az upsell-re. Ha bejön hozzánk a vásárló, hogy átvegye a megrendelt laptopját, miért ne ajánlanánk neki mondjuk egy laptoptáskát?

Persze, ezt a lépést már korábban az  online értékesítési folyamatunkba is érdemes beépíteni , viszont lehet, hogy a vevő akkor átsiklott felette, vagy csak nem tudatosult benne eléggé, hogy neki erre a kiegészítő termékre feltétlenül szüksége van.

Viszont a helyszínen, amikor először a kezébe veszi a terméket, és újraéli a vásárlás élményét, jobban kihasználhatjuk az upsellben rejlő lehetőségeket. A személyes átvétel előnye még, hogy a vevő a vásárolt terméket kézbe is veheti és ha valamilyen probléma merülne fel, azt jelezheti  az átvételnél.

A személyes átvétel hátrányát talán mondanunk sem kell. Amennyiben nem egy kiépített bolthálózatot üzemeltetünk, úgy nem valószínű, hogy országosan több offline üzlettel rendelkezünk, így pl. a vidéki vásárlóinknak kevesebb esélye van ezt az átvételi módot igénybe venni.

Csomagautomaták

A csomagautomaták is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, ennek oka, hogy rugalmas átvételi megoldást kínál, hiszen amint megérkezik a csomag az automatába, mi dönthetjük el, hogy mikor vesszük át egy bizonyos intervallumon belül. 

Ennek előnye, hogy a nap 24 órájában elérhetők, hétvégén és ünnepnapokon is, és akár 1 munkanap alatt megérkezik a megrendelt csomag az automatába (vagy terminálba), amelyek országosan egyre több helyen vannak jelen.

Egyszerűen és gyorsan átvehető a csomag, hiszen nem kell sorban állnunk, néhány gombnyomással kivehetjük a rekeszből a csomagokat, anélkül, hogy találkoznunk kellene a futárral.

Emellett az automata diszkrét megoldást jelent azoknak, akik nem szeretnék, vagy nem tudják a munkahelyükön vagy az otthonukban átvenni az árut. Nem elhanyagolható szempont a környezetre gyakorolt kedvező hatása sem.

Az elektronikus értesítés (SMS és e-mail) itt is jár a szolgáltatáshoz, és a legtöbb automatánál bankkártyával is fizethetünk, ugyanakkor a legtöbb esetben ez az egyetlen mód is a fizetésre.

MPL

Az MPL (Magyar Posta Logisztika) viszonylag kevés automatával (országszerte jelenleg 51 csomagautomatával) van jelen a piacon, de ez a több ezer PostaPont megléte miatt érthető is.

Csomagunkat az SMS-ben kapott azonosító és a telefonszám megadásával vehetjük ki az automatából. A csomag csak 2 napig van a rekeszben, de a határidő lejártát követően megőrzésre beszállítják azt valamely közeli postára és átvehető 5 vagy 10 napon belül, melyről újabb SMS-t küldenek.

A maximális áruérték és fizetés 200 ezer forint, küldemény méretei maximum 50x31x35cm lehet.

A Posta a szerződött partnereknek marketingfelületet is biztosít. 

 Az MPL API-n keresztül pedig egyszerűen összekötheted, majd automatizálhatod rendeléseid átadását az MPL-nek, amivel meggyorsíthatod a webshop üzemeltetést.

Juttasd el csomagjaidat MPL-el vásárlóidhoz, kérj egyedi árajánlatot.

Foxpost

A Foxpostot már biztosan nem kell bemutatni senkinek, aki valaha rendelt online. A cég jelenleg több, mint 500 csomagautomatával rendelkezik az országban.

Az automatákat nagyrészt bevásárlóközpontokban helyezték el, ugyanakkor az egyre bővülő automaták számában már több élelmiszerüzlet melletti pont is megtalálható.  A csomagunkat az SMS-ben megkapott kód segítségével vehetjük át, amire 3 nap áll rendelkezésre.

Magánszemélyeknek és üzleti partnereknek eltérő díjazást vezettek be, ami a csomag méretétől (XS,S,M,L,XL) és értékétől függ. Ez határozza meg az utánvétel díját is. Érvként szól még a szolgáltató mellett, hogy a törékeny árut is külön kezelik.

Újítás még a Csomagvarázsló, ami arra szolgál, hogy bárhonnan, bármilyen eszközről könnyedén lehessen intézni a csomagok kezelését, mint például a feladott csomagok számát, a csomagok státuszát, címzési adatokat, beszedendő utánvét összegét stb.

A Foxpost csomagautomaták listája itt érhető el. Üzleti partnereknek szóló áraikat pedig itt találod.

Packeta

A Packeta 2015-ben nyitotta meg kapuit Magyarországon Csomagküldő.hu néven. Ma már országos lefedettségű átvevőhely és csomagautomata hálózattal rendelkeznek, melyeknek száma együttesen meghaladja az 1000-et. Fő profiljuk a fixponti kiszállítás, de házhozszállítást is kínálnak.

Ami igazán megkülönbözteti őket, az a nemzetközi kapcsolatok. A legkisebb webáruház is a rendszer beállítás után azonnal küldhet velük csomagot a világ 34 országába, ahol közel 80 futárszolgálattal állnak szerződésben. 

Az induló webáruházaknak előny lehet, hogy náluk nincs minimális szerződési idő, így nagyobb elköteleződés nélkül kipróbálhatják és megtapasztalhatják a Packeta által nyújtott kényelmet és egyszerűséget.

dedikált Shoprenter API-nak köszönhetően a Shoprenter ügyfelei lényegében néhány kattintással beintegrálhatják a Packeta szállítási szolgáltatásait webáruházukba.

Áraikról itt tájékozódhatsz.

 

Az MPL, a Foxpost és a Packeta a Shoprenter kiemelt logisztikai partnerei. Közös célunk, hogy a szolgáltatásaink olyan szinten összhangban működjenek, hogy a webáruház tulajdonosnak a lehető legkevesebb adminisztrációt és beállítást kelljen végrehajtania az indulásnál.

 

Átvevőpontok / átvevőhelyek

Magyarországon 2010-ben jelent meg ez a személyes átvételi mód, amely biztosítja, hogy nem csak az offline üzletben van lehetőségünk átvenni a megrendelt terméket. . Ennek népszerűsége folyamatosan nő, ezt bizonyítja az is, hogy mára már több szolgáltató is megjelent a piacon ezzel a lehetőséggel és az átvevőpontok száma is folyamatosan gyarapodik.

Nemcsak költség, de időhatékony megoldás is, hiszen azt a kényelmet biztosítja, hogy a lakóhelyünkhöz közeli, általunk választott átvevőpontba érkezik a csomag és záros határidőn belül bármikor átvehetjük, amikor ráérünk.

Emellett mivel a legtöbb átvevőhelyen bankkártyás fizetés is lehetséges, ez gyakorlatilag egy újabb fizetési módot is jelent, mégpedig az utánvétes  bankkártyás fizetés lehetőségét, ami nem feltétlenül érhető el minden futárszolgálatnál házhozszállítás esetén.

Míg kezdetben a kedvező ár számított a legfőbb érvnek az átvevőpontok mellett, egyre több vásárló számára már ez is egy rugalmas, könnyen megközelíthető opció csomagja átvételéhez.

Az átvevőpont sokféle üzlettípus lehet: benzinkutak, hírlapüzletek, ruházati boltok stb. A kiválasztásuknál a fő szempont az, hogy olyan frekventált helyen legyen, amelyet a vásárlók a lehető legkisebb időveszteséggel el tudnak érni, és az üzlet nyitvatartási ideje is hosszabb legyen az átlagosnál.

Nézzük meg milyen átvevőhelyes lehetőségek közül választhat egy webáruház.

Pick Pack Pont

2010-ben ez volt az első ilyen típusú átvételi forma. Ma már 240 településen összesen több mint 700 helyen biztosítja az országos lefedettséget átvevőpontjaival, illetve a partnerek száma is meghaladja az 1400 partnert. A szolgáltatás szerződéskötés után válik elérhetővé a webáruházak számára.

Az átvevőhelyek között szerepelnek benzinkutak (egyes MOL, Avia, Avanti és OMW töltőállomások), hírlapüzletek (Inmedio, RELAY), élelmiszerüzletek (Coop), és ruházati üzletek (Playersroom, Sportfactory, Playmax), így szinte az ország összes nagyobb bevásárlóközpontjában, plázájában, nagyvárosok sétálóutcáin és főbb közlekedési csomópontjában átvehetik a vevők a megrendelt termékeket.

A webáruház szerződésétől függően a csomag kiszállítási helyre érkezéséről emailben és/vagy SMS-ben értesítőt küldenek, a küldemény átvételére 7 nap áll rendelkezésre. Ha a vevő nem tudja átvenni a csomagot, további 7 nap kérhető a Pick Pack Pont vevőszolgálatán.

A küldeményeket csakúgy, mint a legtöbb futárszolgálatnál, itt is nyomon követhetjük egy erre a célra létrehozott alkalmazás segítségével. Az MPL-hez hasonlóan itt is biztosítanak marketingfelületet a szerződött partnereknek. 

A csomagpontok itt érhetők el.

GLS CsomagPont

Az egyik legismertebb futárszolgálat több mint 1000  csomagpontot üzemeltet országszerte, különböző profilú üzletekben. A legtöbb üzlet 9:00 és 20:00 között van nyitva, ugyanakkor városonként már egyre több helyen megtalálhatók az éjjel-nappali helyszínek is. 

Az árképzésnél csak a csomag mérete számít. Öt méretkategória létezik, amelyeket egy erre a célra létrehozott speciális mérőszalag segítségével állapíthatunk meg.

Az úgynevezett körméret (leghosszabb oldal + a két rövidebb oldal kétszerese) nem haladhatja meg a 3 métert. A csomag maximális súlya 40 kg lehet. A GLS oldalán egy külön útmutatót is találunk a csomagfeladáshoz szükséges információkhoz.

A csomagpontok itt érhetők el.

Amennyiben Shoprenteres webáruházat üzemeltetsz, úgy az admin felületen elérhető a GLS by Shoprenter alkalmazás, amivel könnyen automatizálhatod a címkenyomtatást és rendeléseid átadását.

Express One csomagpont

Itt több mint 160 OMV töltőállomás közül választhatjuk ki a számunkra leginkább megfelelőt. A szolgáltatás jellemzően másnapi kézbesítésű, a csomag átvételi lehetőségéről e-mail-ben és/vagy SMS-ben értesítik ügyfeleiket.

Ezt követően a küldemény 7 napon keresztül bármikor, éjjel-nappal átvehető. Az utánvétek összege bankkártyával is kiegyenlíthető.

A csomag maximális súlya 20 kg lehet. A csomagfeladás az Express One esetében csak szerződött partnereknek elérhető.

A csomagpontok itt érhetők el.

MPL PostaPont

A Magyar Posta is rendelkezik a GLS-hez hasonló szolgáltatással, vagyis csomagátvevő hellyel.. A PostaPontok 395 helyen biztosítanak átvételi lehetőséget az országban még pedig Mol kutakon, Coop üzletekben, illetve a postákon is.

A PostaPont legfőbb előnye a többi átvevőhelyes szolgáltatással szemben, hogy posta már egészen kis településeken is elérhető, így ez a legkiterjedtebb hálózat, ráadásul a vevő könnyen összekötheti a csomagfelvételt más postai ügyeivel is.

Emellett ugyanúgy a Posta is küld elektronikus értesítést (e-mail vagy SMS) a csomag megérkezéséről.

Itt a webáruház rendelkezésétől függően 5 vagy 10 munkanapon keresztül vehetők át a csomagok. A lejárati idő előtt két nappal a címzett részére ismételt elektronikus értesítést küldenek, amennyiben az elérhetőséget a feladó megadta. A PostaPontok helyszíneiről ide kattintva tájékozódhatunk.

A fenti lista a magyar e-kereskedők számára legnépszerűbb megoldásokat tartalmazza, ugyanakkor nem teljes az összes elérhető szolgáltatóval, hiszen ide sorolhatjuk még a Csomagküldő.hu-t, de a DPD Pickup csomagpontokat is.

Kiszervezett Logisztika (Fulfillment)

Ennek lényege, hogy egy logisztikai vállalat átveszi a webáruház tulajdonosoktól a teljes logisztikai folyamatot, ezáltal kiszervezésre kerül az értékesített termékek raktározása, csomagolása, kiszállítása és sok esetben a számlázása is.

A logisztika kiszervezésével nem kell raktárat bérelnünk, raktári alkalmazottak béreivel és járulékaival kalkulálnunk, megszabadulhatunk a rendelések csomagolásával és postázásával járó fix költségektől is.  Ebben az esetben a kiküldött csomagok számának arányában fizetünk a logisztikáért.

Itthon a két legismertebb fulfillment szolgáltatást nyújtó cég a Complexpress és a Webshippy, ugyanakkor ezen a területen is egyre több szolgáltató jelenik meg, mint például az Ilogistic vagy a StoreLog.

Zárszó

Láthatjuk, hogy a logisztikai piacon egyre nagyobb a verseny, aminek jótékony hatásait a vevők és a webáruházak egyaránt élvezhetik.
A szolgáltatások egyre bővülő köre biztosítja, hogy manapság egyre könnyebben és olcsóbban juthatnak hozzá a fogyasztók az interneten megrendelt termékekhez.

Az átvevőpontok és a csomagautomaták még csak néhány éve jelentek meg az online kereskedelem piacán, de mára a legkedveltebb szállítási módokká váltak, nemcsak a kedvezőbb árazás, de a hálózat kiterjedtsége és az átvételi időpont rugalmassága miatt is.

Ne felejtsük el azonban,, hogy a futáros házhozszállítás, még mindig megkerülhetetlen eleme a hazai e-kereskedelemnek, a pandémia okozta változások hatására, pedig már a legtöbb szolgáltató nagy hangsúlyt fektet az érintésmentes kiszállításra is.

A cikket rendszeresen frissítjük.

Legfrissebb bejegyzések

Előző bejegyzés:
Nagy Webáruház Felmérés 2021
[EREDMÉNYEK] Nagy Webáruház Felmérés 2021

A Shoprenter 2008 óta minden évben elvégzi a Nagy Webáruház Felmérést a hazai webáruház ...Elolvasom

Close