Gyakran tapasztaljuk, hogy a webáruház tervezésének folyamatában az egyik legkritikusabb pont a design. Amíg az információk egyeztetése, és a felületi tervezés folyik, addig meglehetősen absztrakt dolgokkal kell foglalkozni, viszont a látványtervezés során először a megrendelő egy olyan állapottal szembesül, ahol képet kap a leendő webáruháza kinézetéről. Itt pedig megjelennek azok a szubjektív, érzelmi faktorok, amelyeket a dizájn színei hordoznak magukban.

szinkor.jpg


Néha sok időt kell eltölteni azzal, hogy kialakuljon egy olyan állapot, ami a megrendelőnek és nekünk is “tetszik”: a látványtervet ugyanis a termékkör, a célcsoport, egy esetleges márkaarculat, a webáruház által sugallni akart érzelemvilág, szakmai konvenciók, és a megrendelő elképzelési figyelembevételével kell kialakítani. Ezen szempontok mindegyikének megfelelni nehéz feladat, az ügyféloldali, jól-rosszul konkretizált elgondolások és igények ugyanis gyakran teljesen ellentétesek azzal, amit a grafikus az első négy tényezőt figyelembe véve elkészít (ene). Ebben a cikkben azt akarom megmutatni, milyen szempontok szerint érdemes értékelni a designer által kialakított színvilágot, és milyen tényezőket kell figyelembe venni, mikor oldalunk színösszeállítását tervezgetjük.

A jó kereskedő ismeri a terméket, amit árul. A jobbak szinte bármikor, bárkinek el is tudják adni azokat. Azt viszont a jó és a kevésbé jó kereskedő is tudja, hogy vannak időszakok, amikor a munkája egyszerűbbnek tűnik, mert a kereslet megnő a terméke iránt. Ám ekkor sem szabad lazítani!

szezon_kep.jpg


A szezonális időszakok olyanok, mint egy nagy hullám. Meg lehet lovagolni őket és a tetejükön magasan messzire lehet siklani, de ha a hullám rosszul ér, akkor az eredmény csak mérsékelt lesz. Nem árt szem előtt tartani, hogy ugyanaz hullám, ami kiemelhet, el is temethet. Vannak tehát időszakok, amikor mindennek stimmelnie kell, hiszen kis idő alatt lehet nagy profitot termelni, vagy épp fordítva: nagy profitot elbukni. A cikk tippeket, ötleteket ad, hogyan találd meg és használd ki a lehető leghatékonyabban szezonális felfutásokat.

Még alig jelentek meg az első internetezésre alkalmas mobiltelefonok (ún. okostelefonok), máris rendkívüli mértékű az elterjedtségük. A magyar okostelefon penetráció növekedése óriási, a tavalyi előrejelzések szerint 2010 végén a magyar mobiltelefonok 15%-a okostelefon volt, vagyis körülbelül 1,5 millió internet-képes telefon volt Magyarországon forgalomban! Az Extreme Digital Facebook-on végzett felmérésében részt vevők 40%-a használja a telefonját internetezésre. 2011-re már egymillió okostelefon értékesítését prognosztizálják itthon, és az előrejelzések szerint 2015-re az USA jelenlegi szintjét is elérjük: a használatban lévő telefonok fele okostelefon lesz.

mobil_vasar.jpg

Mivel jár mindez egy e-kereskedőnek? Kell-e változtatni a webáruházon, és ha igen mit, ha fel akarunk készülni a mobilról internetező potenciális vásárlók áradatára? Cikkünkből megtudhatod választ!

Nemrég jutott el hozzánk egy új usability tanulmány a OneUpWeb tollából, amely rengeteg hasznos információt tartalmaz, és nagyon jó alapokat nyújt a saját webáruházunk felhasználói gyorstesztjéhez. Ami különösen izgalmas benne, és az angolul esetleg nem tudók figyelmére is számot tarthat, az egy összeállítás, amely a legfőbb vásárlói elvárások eloszlását mutatja be a webáruházakkal szemben.

5 elvárás

Ha szeretnéd tudni, hogy melyek a vásárlóid számára legfontosabb szempontok a webáruházad kialakítása során, akkor kattints az Olvass tovább gombra!